Nehéz hetem volt, az anyám megint kiverte a balhét, mert a hétvégéket nála tölti a lányom. Aki nem mellesleg az unokája, bár néha azt érzem, ezt az aprócska tényt teljesen figyelmen kívül hagyja. Nem tudom, mikor lesz hajlandó végre megérteni, hogy nekem szombat és vasárnap is dolgoznom kell.
Persze már hallom is a hangját a fejemben. Ez nem munka, hanem kurválkodás. Nézőpont kérdése, sok mindennek nevezhetjük. Nekem ez csak egy meló, amit azért végzek, hogy iskolába tudjam járatni a lányomat, akinek az apja még azelőtt eltűnt az életünkből, hogy megszültem volna őt.
Sajnálhatnám magam, de nem teszem. Ha valamit megtanultam az életben az az, hogy az állandó rinyálás és önsajnálat nem vezet sehová. Elfogadtam a sorsom, ahogy a testemet is. Nem vagyok egy vékony alkat, azt meg kell hagyni. De amit a nők többsége nem akar elfogadni, hogy a kilók egyáltalán nem érdeklik a férfiakat. A többségüket biztos nem.
Felállok a poros tükör mellől, és megyek kinyitom az ajtót, mert úgy hallottam kopogtak. Jól bejáratott kuncsaftjaim vannak, már évek óta kizárólag az ismerősi köreimből fogadom ugyanazokat a férfiakat. Természetesen a saját lakásomon. Ennek a szakmának ez a legbiztonságosabb útja. Az új vendégek csak rizikót jelentek, ezt még a pályafutásom elején a fejembe verték. Szó szerint.
Az ajtóban Dénes áll, kaján mosollyal az arcán. Mindig ezzel a félmosollyal fogad, látom rajta, hogy örül nekem. Kéthetente jár hozzám, és mi tagadás, engem sem hagy hidegen a jelenléte. Finoman bánik velem, és gyorsan végez. Ezért pedig igazán hálás vagyok neki. Amint beljebb nyomul az ajtón, máris vetkőzni kezd. Ledobja magáról az elnyűtt pulcsiját és a kopott farmerját. Én pedig kicsit széthúzom a fehér csipke hálóinget, ami így is alig takar a bájaimból valamit.
Nem húzza az időt, amint meztelenre vetkőzött, ledob az ágyra, és benyomul a combjaim közé. Hagyom, hogy tegye a dolgát, és miközben ütemesen mozog rajtam, néha még fel is nyögök. Ezt most kivételesen nem játszom meg, tényleg vonzódom hozzá. Miután végzett, elterül mellettem az ágyon, és szalmaszínű hajammal játszik. Már megint a feleségére panaszkodik, aki már nagyon régóta nem hajlandó vele ágyba bújni. Meggyőződésemnek, miszerint a nőnek szeretője van, nem adok hangot. Azt hiszem, Dénes sem kisfiú már, magától is rá kell jönnie.
– Szeretnék egy szívességet kérni tőled – vág bele hirtelen, és ettől a mondattól én is felocsúdom.
Elhallgat, biztos arra vár, hogy megkérem, folytassa, de én nem szólok.
– Pár hónapja új kolléga jött az őrsre. Van egy nevelt fia, és szeretné, ha a kölyök végre átesne a tűzkeresztségen.
– És mi közöm nekem ehhez? – értetlenkedek, majd felülök az ágyon, és meredten rábámulok.
– A múltkor tett nekem egy szívességet, én pedig megígértem neki, hogy segítek – magyarázza tovább az esetet.
–Mennyi idős a fiú? – kérdezem.
– Elmúlt tizenkilenc. Nem lesz gond.
– A legszebb korban van, miért egy prostival kellene elveszítenie a szüzességét?
– A faterja azt mondja, nem túl életre való. Aggódik, nehogy buzi legyen a kölyök.
– És miért tegyem meg neked ezt a szívességet?
– Tudod, hogy mennyire imádlak, Linda. És még sosem kértem tőled semmit – mondja, majd felül az ágyon és csókot lehel a homlokomra. – Ne kéresd magad, gyönyörűm!
Majdnem hangosan felnevetek. Még hogy én gyönyörű? Attól azért távol állok, de mivel ilyen kedvesen kér, kötélnek állok.
Pont egy hét múlva a délutáni órákban érkezik hozzám Barnabás. Szikár fiatal fiú áll velem szemben, kissé lelapuló haja félig eltakarja azt a szépséges mélybarna szemét, ami alatt sötét karikák húzódnak.
– Kerülj beljebb, drágám – mondom, majd félre állok az ajtóból.
Nem szól egy szót sem, csak lehúzza a cipőjét, majd leül az ágyra.
– Elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezem, és odalépek hozzá. Gombolni kezdem az ingét, de eltolja a kezem.
– Majd én – mondja alig hallhatóan, majd lefejti magáról az ingjét. Miközben elvégzi a műveletet, feltűnik, hogy enyhén remeg a keze.
Egy suta mozdulattal letolja a nadrágját.
– Azt nem veszed le? – mutatok az alsónadrágjára, de csak megrázza a fejét, és a biztonság kedvéért magára húzza a takarót. Fura ez a fiú gondolom magamban, de türelmes vagyok. Leoldom a csipkés selymet magamról, és feltárulnak a melleim.
Elkapja a tekintetét, majd a földet kezdi el bámulni. Megint a közelébe megyek, és simogatni kezdem, de összerezzen az érintésemtől. Ez az egész nagyon kezd feszélyezni. De nem adom fel, a kezem a combja felé vándorol. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattanok és táncolni kezdek előtte. Pár finom mozdulat, hátha ez megtöri a jeget.
Ismét odalépek hozzá, kezdem unni a banánt, szeretnék már túlesni rajta. Nem kedvelem ezt a srácot. Elveszem a takarót az öléből, a kezem a farkára siklik. Semmi. Egy furcsa vakkantásszerű hang tör elő belőlem. Ilyen helyzettel sem találkoztam még. Lehet nem vagyok egy szexbomba, de még egy férfi sem mondott csődöt mellettem az ágyban.
– Valami gondod van? – kérdezem, és a hangomba némi ingerültség vegyül.
– Hagyjon békén! – mondja, és újra a földet kezdi el bámulni.
– Csak nem igaza van a nevelőapádnak? Tényleg a fiúkat szereted? – Az ajkam gúnyos vigyorra húzódik. Amikor látom mennyire elvörösödik, hangosan felkacagok. Magam sem értem, mi történik velem.
Elindulok a fürdőszoba felé, hogy lehűtsem magam, amikor mozgást hallok a hátam mögül. Olyan gyorsan történik minden. Nincs időm megfordulni, érzem, hogy egy kéz erősen a karomra fonódik. Maga felé ránt. Ekkor ránézek, a keze a magasba lendül, az a fémszobor van benne, amit az egyik kuncsaftomtól kaptam a születésnapomra. A termékenységet ábrázolja. Még megijedni sincs időm. Lesújt vele rám, a reccsenő hangot, pedig éles kibírhatatlan fájdalom követi. Mielőtt egy sikoly felszakadna a torkomból, a világ elsötétül.
Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tűnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani.
